Bakony és Vidéke Takarékszövetkezet

AKCIÓK

 


 

Lehetőség a terület alapú támogatások előfinanszírozására!

 


Tisztelt Mezőgazdasági Termelő!

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmét, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idei év folyamán is előfinanszírozást nyújtunk a területalapú támogatások, valamint az agrár-környezetgazdálkodási támogatások tekintetében.

Az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú támogatás (Single Area Payment Scheme - SAPS) a föld hasznosításától függetlenül kérhető a közösségi jogszabályok által meghatározott területekre. A támogatás jogosultja a föld hasznosítója (az a gazdálkodó, aki a hasznosított területek vonatkozásában a hasznosítással összefüggésben felmerülő költségeket, illetve kockázatot viseli). A támogatás mértékét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) rendelete határozza meg. Az átváltási árfolyamról az EU rendelkezik.

A Takarékszövetkezet által kínált hitelkonstrukció az egységes területalapú támogatás előfinanszírozására:

A hitel felhasználása:

A hitel felhasználható az ügyfél mezőgazdasági tevékenység során keletkezett bármely költség kifizetésére.

Hitel pénzneme: HUF

Futamidő: maximum 1 év

Hitel összege:

Az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú támogatás 80%-a. A Takarékszövetkezet az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú támogatások esetén jogszabály által meghatározott árfolyammal számol.

Hitel kamata: 3 hónapos BUBOR +3%

Egyszeri kezelési költség: 20.000.-Ft

Kamatfizetés: naptári negyedévente

Fedezet:

A várható támogatás teljes összegének csendes engedményezése, illetve takarékszövetkezeti döntés szerint egyéb biztosítékok is bevonhatók.

A finanszírozás feltételeiről, valamint a további részletekkel kapcsolatban az alábbi letölthető dokumentumban olvashat:

teruletalapu.pdf,

valamint a munkatársaink is készséggel állnak szíves rendelkezésére!

 


 

Továbbra is ingyenes az internetbank és homebank szolgáltatás!

Az internetbank és homebank szolgáltatások a minél szélesebb körben való elterjesztés érdekében továbbra is ingyenesek maradnak!

Ha még nem vette igénybe ezt a szolgáltatásunkat, keresse fel az Önhöz legközelebbi kirendeltségünket, ahol tájékoztatják a részletekről! További információkat olvashatnak a Szolgáltatások menüpont alatt.

Bakony és Vidéke körzeti Takarékszövetkezet
Euro-eBank (homebank és internetbank) Bankkártya SMS értesítések Biztosítás